HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2020. szeptember 21.

Első Online Világverseny – 8. játéknap

Lejátszották a nyolcadik fordulót az Első Online Világversenyen, és megint mindkét magyar érdekeltségű együttes győzött, és feljebb kúszott a tabellán. Lakatos Péterék 17, míg mi 16 ponttal győztünk.
Kelen Károly, Kovács Gergely,
2020. szeptember 20.

Múzeumba került a Darvas-kézirat – Járai Zsigmond: anyagilag is segítünk a kluboknak

A Petőfi Irodalmi Múzeumban talált végleges helyre a Darvas Róbert Right Through The Pack című könyve alapját adó magyar nyelvű kézirat. Járai Zsigmond adta át az áprilisban Magyarországra érkező paksamétát a múzeumnak. Az MBSZ elnöke az esemény apropóján készített interjúnkban azt mondta, támogatja, hogy a Darvas-kézirat könyv formájában is eljusson a magyar bridzsezőkhöz, a világjárvány okozta nehézségek kapcsán pedig kijelentette, hogy 8,8 millió forintos segítséget kapott az MBSZ a pénzügy-minisztériumtól, és ebből a pénzből a kluboknak is ad a szövetség.

Gulyás Dániel
2020. szeptember 20.

Első Online Világverseny – 7. játéknap

A hetedik forduló az alapszakasz felét jelentette az Első Online Világversenyen, tehát innen már kezdődhet a visszaszámlálás, minden meccs tétje egyre nagyobb. A magyar csapatok végre mindketten győztek, Winklerék egyenesen 37 ponttal, és már hetedikek, mi pedig hibákkal tarkított meccsen 12 ponttal nyertünk, és előrejöttünk 27.-nek.

Gulyás Dániel
2020. szeptember 17.

Első Online Világverseny – 6. játéknap

A szerdai fordulóban különböző irányban indultak a magyar csapatok: míg Dumbovichék nagyot nyertek, és közel kerültek az élmezőnyhöz, addig mi újabb vereségbe futottunk bele, és eléggé távol kerültünk a rájátszást érő helyektől. Jó hír, hogy van még jó pár forduló, rossz, hogy ezúttal főleg a saját hibáinkon adtunk le.

Kaderják Levente
2020. szeptember 17.

Robotmesék – Ha Maverick bridzsversenyen indult volna...

Aki nem ismerné a Maverick című filmet, annak elég annyit tudni róla, hogy egy leheletkönnyű westernvígjáték, amelyben Mel Gibson az évszázad pókerversenyére gyűjti szorgosan a nevezési díjat. Miután sikeresen veszi az összes akadályt, a film meseszerű csúcspontján a döntő asztal döntő játszmáját játssza, mindenki „all-int” mond; kinek póker, kinek straight flush lapul a kezében, miközben Maverick a pikk KQJT mellé cserél egy lapot vakon, melyet a drámai pillanatban felfordítva a pikk ász válik láthatóvá. Egy igazi giccs, de a szerethető fajtából. Akkor most a kedves olvasó engedje szabadon a fantáziáját, és képzelje el, hogy Maverick az évszázad bridzsversenyén indul. Milyen lapot adjunk a kezébe, hogy hasonlóan katartikus legyen a végkifejlet?

Nagyiván Gábor
2020. szeptember 16.

Maradj Online Csapatbajnokság – 1. játéknap

51 csapat nevezett a Magyar Bridzs Szövetség újabb felhívására, az új felállású elnökség a tavasszal már bevált online bajnokság után hasonlót lépett most is. Az élő, azaz az offline bridzset továbbra sem engedélyezték, helyette ismét a virtuális harcba küldték a játékosokat, ezúttal Maradj Online Csapatbajnokság (MOCS) néven. A 11 hétig tartó versenyen a csapatok a jól bevált BBO-felületen játszanak négy különböző csoportban. Az A-csoportban a 12 legerősebbnek vélt csapat játszik 32 leosztásos körmérkőzést, a B-csoportot két nyolcas csoportra osztották, ők 7 fordulós körmérkőzés után majd rájátszással folytatják, míg a C-csoportban 12, a D-ben 11 csapat játszik. A versenyen mesterpontokat is lehet szerezni, és némi vita után engedélyezték a kibicelést is.


Gulyás Dániel
2020. szeptember 15.

Első Online Világverseny – 5. játéknap

Az Első Online Világverseny hétfői, ötödik fordulója nem hozott magyar sikert, de mindkét csapat jól tartotta magát, sőt, Winkler Gáborék 10 pontos veresége szép eredmény Nickellékkel szemben, igaz, elég pechesek voltak a szlemzónában. Mi 7 ponttal veszítettünk.

Darvas Róbert
2020. szeptember 15.

A kártyák mesélnek: Lázadás és Az apród – A Pikk Kettes találkozik a boldogsággal

Ebéd után bridzscikket írtam, délután bridzseztem gyönyörűségemre, vacsora után viszont egy bridzsversenytréningen vettem részt. Éjfél tájban azután felkerestük törzskávéházunkat, ahol leszűrtük az elméleti tapasztalatokat és szidtuk a távollévőket. A kultúrember legmeghittebb percei, amikor az ágyban az éjjeliszekrénylámpa lágy, figyelmes fénye mellett még egy negyedórácskát olvas. Ezen az éjszakán az új precíziós licitrendszer tankönyvét vettem elő…
Gulyás Dániel
2020. szeptember 14.

Első Online Világverseny – 4. játéknap

Vasárnap este a negyedik fordulóval folytatódott a verseny. A sors, illetve a megszerzett pontok szeszélye miatt a két magyar érdekeltségű csapat épp egymás ellen játszott. A játékosok egyöntetű véleménye szerint a partik java elég unalmas volt, így kevés volt a pontforgalom is. Dumbovich Miklós (a címlapfotón) csapata 38–10-re vert minket, ezzel ők a 13., mi a 23. helyről folytathatjuk.
Szűcs Leó
2020. szeptember 14.

Az online-offline utánpótlás-oktatás tapasztalatai I.

Idén március végén, a karantén beköszöntét követően lettem megtisztelve a felkéréssel, hogy a jelenlegi elnökség által indított online ifiképzésében mint mentor vállaljak szerepet. Ebben a cikkben a projektnek az augusztusig bezáró oktatási tapasztalatait szeretném tárgyalni. Mielőtt elkezdem, két fontos megjegyzés. Elsőként, a cikk alapvetően módszertanról szól, kevésbé élménybeszámoló, azzal egy másik írás fog foglalkozni. Ezzel együtt másodikként elengedhetetlennek érzem, hogy köszönetemet fejezzem ki a mentortársaimnak és az új ifjoncoknak. Előbbiek időt, pénzt beleáldozva és mindezt nem sajnálva tettek meg mindent a siker érdekében. Utóbbiaknak pedig az elképesztő lelkesedést, tiszteletet és az ezzel párhuzamos közvetlenséget köszönöm, amit az előző néhány hónapban tanúsítottak irányunkba.